Isten, Ádámot a porból
teremtette és ellátta őt egy rabszolga lelkével.
A mocsárt keverte vérrel és kész lett az
emberi lény. A lélek, amit egy holttestbe tömtek,
isten teremtésének betetőzése. Az ember
homlokán ott van a szégyen egy jele, ami megjelöli
a rabszolgák törzsének egészét. A
szégyen bélyege a pestis kitörölhetetlen
pecsétje. Az emberi létezés a legélesebb
fajta rabszolgaság. Ez istentől való korlátlan
függésre utal. Látják a szabadságot,
érzik az ízét, de rabságba estek,
torkukat szorítják az aranyláncok, isten hatalom
iránti szeretetének stabil masszájaként.
Vakon hisznek isten szavának, hiszen a mennyország
"Öröme" mindig kívánatosabb a pokol
"szenvedéseinél". A korlátlan
lehetőségek hamis ígéretei várnak a
halálon túl, ahol majd levegő után kapkodsz,
amint isten hideg keze, torkodnál fogva fojtogat. Isten fia
sorra vereséget szenved az Ördögtől, a magára
is halált hozó keresztjéről lógva
prezentálja a reményt és új ígéreteket
az emberiségnek. A fény közelgő királyságáról
beszél, hol a rabszolga megtalálja a jól
megérdemelt pihenést és az Ördögöt
meg fogják semmisíteni. A hiú ábrándok
téves ideológiája táplálja az
ember reményét a mennyországért folyó
utolsó harcában. Az ígért illúzió
nem rongálja meg a beteg lelkét és a vértelen
valóság katasztrófája megerősíti
az egyeduralom fogantyúit s a vér megalvad, miközben
összeköti mesterével a rabszolgát. Az
örökkévaló isten rabszolgáit
halhatatlan maggal jutalmazzák meg és a csapdák
végzetes reménytelenségébe hajszolják.
A mocsaras lélekkel rendelkező test az alázatosság
és lemondás egy szomorú példája a
világegyetem feneketlen mélységeiben. Az ember
védtelenségéből, halandóságából
fakad isten önelégültsége. Saját
képmására teremtette az embert és ez a
hasonlóság hordozza magában az elkorcsosulás
átkát. Ők a nyugtalanság megtestesítői
az egyenlőtlenség rugalmas szimbólumai. Hiába a
báránynak engesztelő áldozat, mégis
kicsúszott a remény az emberek kezéből és
megégette őket. A mester hibáinak panteonja szaporodik
a rabszolgákban. A mennyország és a pokolról
festett eltorzított morbid kép, megrontja a már
így is instabil emberi természetet. Egyre nehezebbé
válik megkötni a szövetséget a
mennyországgal. Vagyis a rabszolga terhének a
fizetsége: béklyó. Ez a szolgaságért
járó fizetség. Miközben megalázkodik
isten akarata előtt az emberi lény többé már
nem képes kiszabadulni a teremtő karmai szorításából.
Szürkületben álmodik és vár...
XIII.
Az embernek van egy öntudatos
fellépése, hogy elhanyagolja isten akaratát és
a "kegyetlenség" útjait járja. A
művelt emberek által a gonoszságot felemelték
az erélyek rangjára, hogy kielégítsék
alacsony fekvésű ösztöneiket. Az ember komorsága
megsemmisíti magát és mindenkit, éppúgy,
mint ő... Teszik ezt egy meggondolatlan erőfeszítésként,
hogy elszökjenek abból az összehúzott bőrből,
amibe öltöztette őket teremtőjük. Sáros
egójuk megváltoztatja emberi mivoltukat és a
konfirmáláshoz vezető, megalázó utat
választják. A teremtő piszkos fényének
árnyékában nyomorultan örül az
apokaliptikus embrió fejlesztésének, amiket
elhelyez a nyugtalan mennyország azon bálványai
köré, amiket megszelídített angyalok
rajzanak körül, mint legyek a döglött állatok
tetemét. Ő nem finnyás, miközben kapja az
ajándékokat és trágyadombján
önelégülten lakmározik. Fizetségül
nagylelkűen megdorgálja, még több béklyót
aggaszt izzadó szolgáira. Az emberek elmerülnek
szolgai kinyilatkoztatásaik áramlásaiban és
önként bepréselik magukat a börtöncellákba,
melyeket a rabszolgák királya építtetett.
A börtön, amelyet parancsolatok, előírások
és szent beszédek erős falai zárnak közre.
Ők túl vakok ahhoz, hogy meglássák e falakat,
képzelt bűneikért imákban tesznek szánalmas
erőfeszítéseket mesterük bocsánatáért.
Csak egy pillanatra kapnak feloldozást s ekkor a rabszolga
élvezetet talál a rothadás érintésében.
Csak egy lélegzetvételnyi szünet a bűnök
tengerében való fuldoklás, életen át
tartó kínjai között. De a bűneik tovább
kínozzák májaikat, elnyelik lelkiismeretüket
és ékesszólóvá teszik nyelveiket a
hízelgés hálójába ragadva. Az
"istenkáromló" dicshimnuszok egyhangú
nyögésével és az ostorcsapások
rendszeres ütlegelésével, extrém
módszereket választ, hogy erőket sorozzon be szolgai
oldalára, kiken kiélheti vágyódásait
és szolgai játékait. Amíg a sír
márványává válik, amit az idő és
a szelek korrodáltak az ember felajánlja magát.
Egy szövetségest keres, szüksége van
segítségre. Fürkésző, merev tekintete
találkozik a miénkkel.
XIV.
Azóta együtt vagyunk az
emberrel, mióta az ősi szürkület szétszóródott,
amikor a hajnalcsillag a mennyországból kiűzetett és
amikor isten kinyilatkoztatta születését. Kapzsi
lázadástól lángolt. Ő türelmetlen
volt mindenhez, ami megszabta volna helyét a piszokban. A
sötét vágyak démona ringatta egy bölcsőben,
tündérmeséket suttogott neki, felébresztette
a szenvedélyeit. A démon kételyeket ültetett
el benne, régi sebeket vágott fel újra és
beletette a büszkeség és hatalom fogalmait, üres
füleibe. Elmesélte neki a világegyetem harmóniái
és diszharmóniái közül mindegyiket. Ez
minden tilalomnak ellenére csatákba vezette őt és
tolta őt a pokol tüzébe. De mindez hiábavaló
volt. A piszok a rohadt vér élősködőivel,
korrodálta az ember szívét. A rabszolga lelke
sikított a megváltásért, bűn és
félelem gyötörte lelkét. Az ember szívében
lévő téves bűntudat érzése megfojtotta
őt, gazzal és gyommal nőtte be lelkét. Megtagadott
mindent, amikor az alázat és a szolgaság útját
választotta. Akkor elfordultunk tőle. Háborúkat
és betegségeket, szenvedélyeket és
szenvedéseket hagytunk rájuk, fegyvereket és
mérget adtunk kezeikbe, majd visszavonultunk az árnyak
amfiteátrumába. Elfojtották a felháborodás
viharos lángjait lelkükben és bebizonyították,
mik is ők valójában. Isten által létrehozott
rabszolgák. Miközben az elfajulás veszélyes
mértékben nyelte el az emberiség belsőjét
a rabszolgaság leprája majdnem mindent megsemmisített,
amit egy örökkévalóságot át
alkottunk. A rabszolga homlokán lévő szégyenfoltot,
saját szolgai vérével kellene lemosnia. Nekünk
nincs szükségünk rabszolgákra, nincs
szükségünk az abszurd életükre. A
rabszolga lelke csak a mestere szívének a kulcsa. Senki
sem alkuszik egy rabszolgával, senki nem köt alkut az ő
feltételeikre. Őket felfalták és elfelejtették.
Úgyhogy az utolsó és legrövidebb esszé:
sírfelirat az embernek.
XV.
Most az emberi csapatokról, kiket
arra kényszerítettek, hogy álljanak ellen a
terjeszkedésünknek. Hús és szellem katonái,
csontok és vas. Számtalan tömegek, de mind
kudarcra ítéltettek. Csapatokról, akiket
besorozott a mennyei parancs, hogy megvédjék ennek a
világnak hamuit. Csapatokról, akiket az önfenntartás
ösztönével, valamint a mindent átfedő
hazugságokkal kényszerítenek a mennyország
omladozó kupolái alatt. Az emberi szellem végzetes
ellentmondásai hadsereget készítenek, emberekből
kiválasztott mártírokból, kik behatolnak
a velünk szembeni ellenállás vészjósló
szürkületébe. Az igazi tudás nem
elválasztható az emberi természettől a
kezdeményezés szabadságától. Isten
fenyegetéseivel a mi malmainkra hajtja a vizet, miközben
szentül hiszi, kimerítheti erőinket. De téved...
Istennek nem az ember élete, hanem hatalma és
uralkodásának megőrzése a célja a
figyelemelterelés manővereit használva. A fenyegetések
és hamis győzelmek módszereivel az emberi lélek
fejlődését hátráltatja, akadályokat
helyez az utunkba. Közöttünk vannak az ember fiai,
ezáltal létrehozva az isteni harag szellemét.
Azért, hogy őt soha ne húzzák megláncolva
Sátán győzelmének szekere mögött,
megszegi saját törvényeit és hazug módon
adta az embernek a választás szabadságát.
De az emberi csapatok természete nem egyezik azokkal a
követelményekkel, amiket vállaikra helyeztek.
Megremegnek az inváziónk elkerülhetetlen
fenyegetésének súlya alatt. Szétszórt
rendjei ellenállnak erőszakos behatolásunknak, ami
természetüktől fogva, egyre gyengül
kísértéseinktől. Szavai már nem
gyógyítják meg a széttört csontokat.
Az egyenlőségbe vetett hit, ami tipikus a harcosok közötti
kapcsolatban a hierarchikus értékek egy rendszeréhez
való, tiszteleten alapuló ragaszkodással jár,
amit a vezetés kihasznál és rájuk
hagyatkozik. Ez ténylegesen egy méreg az ember
alakulatának kapcsolataiban. A demoralizáló
munkájuk által egy hitetlen légkört
teremtenek, ami tájékozódási zavarukhoz
vezet és elvtelen hazugságok sokaságához.
A nemes versenyért a becsületért folytatott
küzdelem, társaik megmentése a halál
karmaiból, elenyésző fogalmak lettek számukra,
elfogadták az elidegenítés és árulás
nyújtotta könnyű megoldásokat. Ezek nem azok a
fajta seregek, amik a győzelemhez vezető utat járják.
Közeleg az idő, hogy felszúrjuk az emberiség
testén lévő tályogot, hogy a felgyülemlett
genny kicsordulhasson és a seb megkezdhesse lassú
gyógyulását. Az erőnk megfeszíti a belső
ellentmondásaik közül mindegyiket és megfojt
mindent az egyetemes konfrontáció mély
haragjában.
XVI.
Igen, az emberi hadsereg nem isteni...
Sátán harcosainak féktelen dühe fogja az
ellenséges csapatokat a halált hozó lángok
közé lökni. A démoni lényeg erkölcsi
fölénye és a pokol mélységeiből
feltörő sötét végrendelet, el fogja söpörni
az ellenséges erődítményeket és a
degenerálódott emberiséget. Áldott
az a cél, melyhez gonosztettek vezetnek! Áldott a
talaj, amiben a tudás fejlődik!
Mi, akik a bánat kelyheit tartjuk kezeinkben, szenvtelenül
lemérjük a világegyetem összes háborújának
következményeit és a harc a föld uralmáért
nem lesz kivétel. A saját gonoszságával
terhelt emberi győzelem salakja, térdre borulva hajlong, de
démoni gonoszsággal eltapossuk őket. Születésük
órájában a legyőzhetetlen emberi hadsereg
mítoszai, merev tekintetünk előtt eltűnnek. Az erő és
önmegalázás hamis és homályos
délibábjai gyújtják meg az inváziónk
lángjait. Tökéletességre törekedve,
hibák százait követik el s ennek
következményeként, hanyatt vágódnak
csúszós vérükben. Ők ugyanazok még
mindig, mint amik voltak századokkal ezelőtt, bár a
végső csata fegyverzetébe öltöztek. Zavart
és romlást hoznak a kimerült ideálok
táplálóinak, tüzet tartanak a kezükben,
miközben testüket emésztik a lángok. Ők, kik
isten hagyatékának bábjai a mennybéli
üllő és kalapács között vannak, mely
folyamatosan lesújt rájuk. Saját babonás
félelmeiket megtestesítő fattyjuk szemébe
néznek. Az ő háborúját vívják,
de nem lesznek győztesek az ember fiai között és
könyörületet nem fognak szőni fájdalmas
nyögéseik.A halandók nem remélhetnek
hasznot a közelgő háborútól. A halandók
jobban szeretnének egymással harcot folytatni a saját
értékeikért, állandóságaikért,
kívánalmaikért. Jólétük
iránti reményeik, agressziónk lángoló
viharától megperzselődtek. Nem az arkangyal
trombitájának hívása, hanem a hamis
törekvések küzdelmének a hívása,
végzetes ellenállásban töri össze az
elszigetelt hordáikat. Az emberi harcosok csúsznak az
egyre sűrűbbé váló gyomban, ami
összegubancolódik lábaikon, nem tudják
megakadályozni a következő lépéseinket és
döntő támadásunkat. A sikerünk jobb és
gyorsabb, amikor ellenállnak nekünk. A fűnyíró
nem fél a sűrű fűtől. Minden katona győzedelmes
húsának az álarca alatt a szolgai elfajulás
egy baktériuma lakik és ellentmondásaikkal,
téveszméikkel akarják bevetni a halott világ
mocsarait. Ők a háborúk "istenei". A
messiásaik arra késztetik őket, hogy harcoljanak.
Sarlóink kaszabolásával, beteg emberi lelkeket
és az emberi csapatok mulandó testeit, könnyedén
szeljük ketté. Nem tudnak elmenekülni a forró
lángok elől. A pokol garantálja a győzelmet!
XVII.
Minden egyes pillanat, sok emberi életbe
kerül. Sátán hegyi patakja által mozgattuk
halhatatlan légióinkat Chavajoth útjára,
amit kiterjesztenek a sötétség elülső részén
keresztül Empirium magas hajtásaira. A végső
napokban a földi hadseregek milliói luxusban fognak élni,
miközben elpazarolják az időnket és ugyanazon
időben megsemmisítik önmagukat. Övék a
küzdelem módszerei az ellenállás módszerei,
melyek öregebbek, mint a tenger, mint például Ádám
bűnös húsa és ők olyan haszontalanok, mint
teremtőjük dicsőségének sugarai, mely elenyészik
a sötétség terjeszkedése által. Itt
vannak azok a dolgok, melyekről nem fognak lemondani..."A
félelem hárfái...a propaganda éles
borotvái...az "igazság" szégyene...börtönök
és kivégzések... Minden, melyekről személyes
tapasztalattal rendelkeznek, minden, amit a társadalom
száműzöttjei ellen használnak, készen
állnak arra, hogy lecsapjanak a fejeinkre, mikor halálos
szélként látnak minket, mely a társadalmi
rendszerük konfliktusaként fúj. De amikor
átkutatják szeretett odújainkat a folyó
vér útja mentén, ürességtől tátongó
lyukakat találnak a föld szellemiségének
barlangjaiban, ahol minden átitatódik hideggel és
gonoszsággal. Ugyanaz torzította el a háború
tisztán látását, mint amiket a
lelkeik reszketése elrejtett. Kényszerítette
őket, mikor testük reszketett a hidegtől. Káinjaik
kezei eldurvítottá váltak a háborúktól,
miközben erőink előtt becsukják szemeiket, hozzánk
fordulnak karjaik és fegyvereik, amiket utcai harcban
élesítettek. Megjavítottuk és elhalmoztuk
őket fegyverekkel, miket a hazugság ügyéért
állítottak harcba és álnokul hátba
lőttek minket. A "Sanctum" van ott, ahol jogaik keselyűi
figyelnek. Küldik a bárányokat, farkasként
álcázva. Miközben számolják a
bárányaikat, miközben számolják az
áldozataikat az oltárainkon, epekednek, hogy ollóval
vágják a húsunkat. Uralkodni fogunk jogaink
által, mivel isten és az emberek törvényei
nem erőteljesek és soha nem fog látni a világ
közülünk egyet sem láncra verve. Csak lilában
vagy bíborban. Sem a halálos játékok, sem
a komor emberi varázslatok nem tudták összetörni
fegyverzetünket, mely a hittel, akarattal valamint odaadásunkkal
ötvöződött. Szavaik összegubancolódnak a
városokban kikiáltott züllött, hazug
propagandájuk szerkezeteiben, mely végzetessé
fog válni számukra. Sem a piszok, sem a felháborodások
utáni vágy, semmi nem fogja bepiszkítani
köntöseinket és a sötétség igaz
fiainak becsületét a halhatatlan "Gonosz"
koronájának árnyékában!
XVIII.
Hol Jehova hírvivői fészkelnek
az utálatunk kígyói gyűrűznek körülöttük
az egyetemes bánat madarainak engedjük, hogy sötét
szárnyaikkal felkavarják a fullasztó bűzt és
fojtsák meg az emberiséget e szagban. Irgalmatlanok az
igazság szörnyű szellemeinek szemei. A szellemek, amik
soha nem tudnak nyugodni a pokol orákulumának árnyékai,
amik befogják haragunk lovait a fékezhetetlen Fenevad
haragjának szekere elé. A halálok közül
mindegyik eljő Hasasel által, gyilkosságok halmozódnak
a sötétség elkezdi tébolyult tombolását
és halálhörgések visszhangzanak a
mennyországon végig. A zavarodottság és
kétségbeesés lesz az úr ezen órákban.
Késő már elfordulni, mikor a bárány
csorduló vérének szagát érzed és
a Fenevad bölcsességének fénye vakítja
szemeid. Vae! Az emberiséget bánat és gyalázat
éri. Amikor a porosodó raktárakból
előhozzák a háború zászlajait és
feltűzik az anyaszentegyházra, megkezdik az esdekléseket,
szertartásokat, melyek süket fülekre találnak,
nem jő a segítség. Halmokban álló
holttesteikből kövezzük ki utunkat. Amíg az emberi
katonák életükkel és kárhozatukkal
fizetnek örökölt kötelezettségükért,
hitük a halál birodalmába tereli őket. Dárdákra
tűzzük csonkított tetemeiket és a nagy ünnepségen
korsóból isszuk vérüket. Gúnyolódó
szavaink és paktumunk az Ördöggel erős egységet
alkotva, szilárdan áll!
XIX.
Abbadon napjaiban és Lyilath
óráiban, több ezer mellkasnyi lélegzet
habokban rázza az óceánokat, megfordítva
a karmazsinvörös horizontot, messze kinyílnak a
mélységek és meggyilkolt lelkek hamuival és
porával térnek vissza a hullámok, Sátán
jeleit, pecsétjét hagyva a homokban. A nevünk - A
légiók. Neveink magukban hordozzák az öröktől
fogva létező erőt és engesztelhetetlenséget,
félelmet korbácsolnak, olyan reszketést, melyet
ember nem érzett még soha. Halld meg a suttogást
a sötétségben. Mindenhol jelen vagyunk, ott, ahol
a világot teremtő hitének alapköveit rázzák
s ott is, ahol a hit ismeretlen fogalom. Jelen vagyunk mindenki
belsőjében, kinek nincs hatalma saját akarata felett s
azokban is, akiben van. Részük vagyunk azoknak, kik hűek
a pokolhoz és az Ördög akaratához, lelküket
a pokol fényével töltjük meg. Amikor jogunk
által folytatjuk a háborút, eltapossuk a
földet és az alantassággal korrodált emberi
testet, melyet beszennyezett a hamis ígéreteket és
reményeket keltő keresztény ideológia.
Egyesülünk a sötétség hordáinak
tízezreivel, kik nem kevésbé zordak, mint a
pokol démonai. Az ember rendelkezik a joggal. A félelemhez
és a reménytelenséghez való joggal, hisz
remélt megváltójukba vetett hiábavaló
reményükön kívül, semmi nem marad
számukra. Ők a mi jogos tulajdonunk. Dicsőséges urunk
Sátán ajándékai. Az emberi szellem
szikláiban és szurdokaiban lakunk, ezeknek
magasságaiban és mélységeiben,
emlékeztetve az embert a rá váró pokol
örökkévaló kínjaira. Összegyűlünk
és előkészítjük a világot Sátán
apostolainak, azoknak az embereknek, akik hitükkel bizonyították
rátermettségüket és érdemet
szereztek arra, hogy benépesítsék Abaddon
helyeit. A pokol a szíveik által uralkodik. Emlékezz
az örökkévaló időre a sötét
csillagokra a pokol akaratára a pokol törvényeire.
Sátán tudja kik járnak a hozzá vezető
úton és kik harcolnak mellette s egyesíteni
fogja azokat.
XX.
A felhőkön túlról
több csapat démon-légy árasztja el a
földet, Baal-Zebul a legyek urának hordái, Lilith
kíséretében a sötétség
áramlásával eltörlik a szégyenletes
parancsolatokat. Metsző diszharmóniák a sűrűsödő
erő pálcáival hasítják ketté a
romokban heverő emberi civilizációt. Kénes füst
száll fel a hold sötét oldaláról,
amit örök árnyékkal vontak be. Túlcsorduló
haragtól fűtve, trónjáról Lilith tolja a
világegyetemet egy előkészített sír
falai közé. Az ember elmerülve a keresztény
tanításokban, elveszve az elavult eszmékben,
börtönbe zárja saját testét, így
olyanok lesznek, mint akiket keresztre feszítettek az
aggodalom méhében. Haragunk és akaratunk
megégeti a lelkeket, bűzlő gyógyulatlan sebekből
gennyet fakaszt. Belélegezzük az emberi tragédiák
vérrel keveredett szagát és szomjazva nyeljük
el szenvedésük hangjait, visszautasítva minden
könyörületet. Követjük a háborúk
jeleit, betörünk idegen világegyetemekbe és
csatákban acéloztuk hitünket, erőnket. Egyesült
légióink Behemoth zászlaja alatt végzetes
vágást ejtenek az angyali csapatokon és
oroszlánként tépjük szét húsaikat. A
korlátolt és ingatag kápolnák nem fognak
védelmet nyújtani az ember képtelen lesz
megtartani istennek tett esküjét és erőtlenül
behódol Belial hatalma előtt, kinek trónja az
istentelen panteonban fényesen pompázik. A pokol és
az alvilág táplálja a kénes lángot
lelkünkben, ki megérzi, kit megéget, többé
képtelen lesz elárulni, visszautasítani vagy
feladni a küzdelmet és rajongással fog harcba
vonulni a pokolban való létért és Sátán
dicsőségéért. Legyél készen a
pokol hívásakor. Az alvilágnak javára. Az
örökkévalóságban.
XXI.
Az isteni "szeretet" számára
nincs hely a szívedben, hiszen ez illékony, mint a
legnemesebb olaj és valójában nem is létezik.
Az Ördög birtokol mindent és megtanít arra,
hogy nincs elnézés a büszkeséghez vezető
úton. A fenséges pokol előtt minden derék
meghajol és minden térd megrogy. A pokol legsötétebb
bugyrában lévő energiák is a harmónia és
a kölcsönös tisztelet jegyében működnek
Sátán irányítása alatt. Ez a
szolidaritás szelleme az aggodalomban, aggodalomban a pokol
javára. Nem szeszély által, nem zsarnokság
által, hanem a pokol törvényei szerint nagylelkűen
ajánljuk fel tetteinket, szolgálatunkat, amit nyújtunk,
hol a legmagasabb jutalom az érdektelen-egy jutalom, ami az
erőfeszítésünkre érdemes. Sátánnak
egy odaadó híve sokkal becsesebb, mit sok elfogott. Nem
minden lélek kap helyet a pokol birodalmában. A
felelősséggel elvégzett, véghezvitt tettek
alapján ítéltetik meg az ember és kaphat
kiválóságot a pokolban való létre.
Sátán seregéhez tartozni és a pokol
javára munkálkodni nemes cselekedet és
büszkeséggel tölthet el. Az egyesült pajzsok és
szilárd mellvértek a pokol egységes
monolitjaként rendíthetetlenül állnak.
Igen. Néha mi kegyetlenek vagyunk és ez megsérti
az esztétikai érzéseinket, de nem zavarja az
erkölcsünket s ha megváltoztatjuk énünket
ez pusztán természetünkből fakad. Elutasítjuk
az emberi szeretetet, ami az egoizmuson alapul és megtartjuk
az egymás iránti démoni rajongást, amit
odaadóan követünk. Megsemmisítjük az
isteni trónok árnyékát és nem
mossuk le kezeinkről a vért. Mi vagyunk a világegyetem
fejszéi és küllői, azok vagyunk, melyek eggyé
váltak a mélység szellemeivel, akik éberen
álmodnak az időtlenség sírjában a pokol
tájain. Elpusztítunk mindent és mindenkit, ki
ellen áll a sötét szellem fejlesztésének,
növekedésének s a jól kitaposott izzó
útvonalak helyett az instabil természetük által
választott bizonytalan mezsgyét járják. A
hazugság hírvivőinek hívnak minket, de ne
feledd ők porszemek az Ördög csodálatos gépezetében
és "méltó" helyük van a pokol
kínkamráiban. Soha nem hazudtunk még egyetlen
halandónak sem. A szavunk a becsület ígérete.
A halandók hazudnak egymásnak, hogy ne lássák
a valótlanságot néző szemeik által.
Tartják életüket a megrothasztó dogmákhoz,
ahol a tisztaság egyet jelent a tapasztalatlansággal és
a hit az ostobasággal. Mi vagyunk, kik rámutatnak a
hazugságaikra, melyekkel ellehetetlenítik az életet
és leláncolják a lelkeket. Tönkretesszük
a rengeteg illúziót és betekintést adunk
az álarcuk fátyla mögé. Démoni
természettel és gonoszsággal ruháztak fel
bennünket, mi lettünk az Ördög szellemi
megnyilatkozásai. Ez a vád csak igazolja szavainkat,
hogy az ember álarcokat hordjon, igazolja saját
hazugságait és önkéntes vakságban
éljen, de nem bújhat el előlünk, nem tudja
elrejteni igazi lényegünket. Ahogy egy halotti álarc
lehet az ember igazi arca és a hazugság válhat
diadalmas szekerévé, a végső csata testeik
olyan pillanata lesz, mikor lemeztelenítve, elveinkkel
felvértezve alázzuk meg őket. Fájdalmat öntünk
a kinyitott és soha nem gyógyuló sebeikbe. Nincs
zordabb démon a sorsnál. Mi vagyunk az elmúlhatatlan
gonoszság, birtoklói vagyunk mindennek, de nincs semmi
és senki az Ördögön kívül, ki
birtokolhatna minket. Nem törődünk azzal, hogyan
tükröződik vissza létünk a világban.
Nincsenek időhöz kötött korlátaink, nincs
határ és akadály előttünk, amit át
ne tudnánk hidalni, Sátán fenséges
lobogója alatt állunk és követjük a
pokol törvényeit.
XXII.
Minden keresztény és
ortodox ősi ellenfelét felébresztették az
örökkévaló szárnyas Caco-Daemon úgy,
ahogyan megjövendölték, felemelkedik a mélységből.
Ahol a hollók lakomáznak saját maradványaikon,
ahol az új Akkada falai emelkednek, belovagol a szekéren,
mely elé négy prófétát fogtak be
és megházasodik Babylon Harimtuval. Uralja a
kereszteződéseket, melyek elágaznak lábánál,
uralja a föld bazaltjait és a kozmosz hullámzásait,
miközben bemutatja a tökéletességet a
lélektelen templomon keresztüli spirituális
gonoszba jutva. Leviathan gerincének a tetejéről
elküldi az elsődleges elemeket a legmagasabb hegemóniáknak
és vezeti a csillagokat a sötét vizek felszíneiről
Abbadon spiráljaiba, járd a mélység
táncait. Az undorító légzésével
városokat dönt romba a tűz leheletével égeti
porrá azokat, vitathatatlan kegyetlensége által
birtokolja az örökség pálcáját.
Emelkedésekor megfékezi az elemi erőket és
taszítja az ember szívébe, hogy semmi
megszentelt és szent ne maradhasson életben. A
mélységek központjából kihozta a
Holocaust szellemét, amikor megsemmisítette az élet
görcseit a tudatukra ébredt emberi áldozatoknak,
kik olyanok, mint Ő. Végzetes hadseregek menetelnek utána,
maguk mögött hagyva éhséget, pusztulást
és háborúkat. Az éjszaka királynője
a szelek hangján beszél neki, miközben ereje
teljében tomboló viharokat küld utána
segítségül. Nem ismer könyörületet
és haragjának határa végtelen. Zord
megnyilatkozásai és gesztusai csak apró jelei a
sötétség hatalmának. Emberi vér forr
vénáiban, de ez a vér a legveszélyesebb.
Belát a testbe, lélekbe, behatol a templomokba és
szárnyal a birodalmak fölött, miközben
megöntözi a lázadás magját a
keresztények vérével. Mert Ő az Antikrisztus,
Sátán akaratának földi perspektívája
a Fenevad manifesztációjának földi
megjelenítője. Éhsége kielégíthetetlen,
természete nyugtalan. Ez az igazság, Ő
kielégíthetetlen, az ősi Fenevad az örökkévaló
sátáni szükséglet szelleme.